Bajor vizeken

Két baráti találkozón vettünk részt egymás után az őszi szezonban. Szeptember 16–18 között az Erdélyi testvérekkel indultunk a sternbergi Centennial finálén, egy héttel később pedig Forintékkal és Menőékkel kiegészülve az 50. Oktoberfest Regattát futottuk Ammerseen. Menő ott volt a tizediken is, 40 év után tért vissza stílusosan a kerek évfordulóra.

Szerencsére volt segítőkész magyar turista az andechsi kolostornál a csoportképhez
Szerencsére volt segítőkész magyar turista az andechsi kolostornál a csoportképhez

Mindkét versenyen szokatlan dolgokkal találkoztunk, de az talán nem szokatlan, hogy mindkétszer csak két rövidített futamot mentünk, és elég gyatra volt a két verseny. A baráti találkozó része viszont megszokottan jól működött. Sztárvendégek is indultak, Karol Jablonski és Marc Pickel mancsaftként vett részt a Centennialon.

 

Starnbergerseen ritkán látott, porzó vizes zivatarban futottunk be a második (utolsó) futamban, de ennél is hihetetlenebb volt a három napos kánikula az Oktoberfesten. Torjai Péter pajtásunk egy szál gatyában, szörfdeszkán evezve látogatott meg minket vízközépen.

 

A centenárium alkalmából a starnbergi gálavacsorán megjelent Hubert Raudaschl és Willi Kuhweide, és nagyon szórakoztató, közvetlen előadást hoztak össze egy két régi fotóval illusztrálva. Az egyiken Raudaschl gyalulja ellenfele, Kuhweide faárbocát egy finn VB-n, hogy jobb görbülete legyen. Azon a versenyen Kuhweide világbajnok lett. Az előző beszédek alatti duruzsolást mintha elvágták volna, mindenki csendben halgatta a két legendát, a végén nagy ováció köszöntötte őket. Ezért már megérte eljönni.

 

Gereben Marci

 

+ Starnberg Centennial eredmény

+ Oktoberfest eredmény

 

Karol Jablonski, Hubert Raudaschl, Willi Kuhweide
Karol Jablonski, Hubert Raudaschl, Willi Kuhweide

Write a comment

Comments: 6
  • #1

    Ray Ban Sunglasses (Thursday, 28 June 2012 02:50)

    This is definitely a blog worth following.production replicas also needs a lot of hard work. I found this post while surfing the web.Thanks for sharing an informative post. Excellent Blog!

  • #2

    Tiffany and Co Outlet (Thursday, 28 June 2012 02:52)

    You've got a great deal to say about this subject, and you can also tell that by the huge number of comments!Thanks for sharing this article.I’ve been looking for something like this for a while now. Thanks!

  • #3

    Yousif (Sunday, 30 September 2012 05:42)

    Thanks for details

  • #4

    u=13836 (Monday, 06 May 2013 13:18)

    This particular article was in fact precisely what I was trying to find!

  • #5

    tani sex telefon (Thursday, 19 January 2017 00:01)

    strwoniwszy

  • #6

    deep cleaning in dubai (Monday, 02 October 2017 15:45)

    There are lots of expert cleansing businesses obtainable in Birmingham nowadays. A few can offer an over-all cleansing support while some choose to specialize within places for example household cleansing, finish associated with tenancy cleansing providers as well as industrial cleansing.